Budapest, két kert egy helyen a Testvérhegyen
Egy új kert elkészülte után igazán csak a második-harmadik évtől kezdi megmutatni, mit is akart ott létrehozni a kerttervező. Éppen ezért mindig érdekes és jó dolog ellátogatni egy sok évvel korábban épült kertbe, s látni, ahogyan a hosszú távú elképzelések megvalósulnak.
Egy déli fekvésű, ráadásul lejtős terület mindig kínálja az alkalmat a délszaki, mediterráneumból hozzánk érkezett növények alkalmazására. Az átlagosnál melegebb mikroklímán jó eséllyel vészelik át a teleinket ezek a növények. Sok évvel ezelőtt tudta ezt a tulajdonos is, aki bár hobbi szinten, mégis szakértői szemmel állt mellénk a növények kiválasztásának munkafolyamatában.
Így került a ház védelmébe a terasz elé egy – mára hatalmasra nőtt – császárfa, a lépcső mellé pedig egy füge, ami a szélvédett helyen, a jó helykiválasztásnak, s ezáltal a visszafagyás elkerülése következtében mára kis fává fejlődött.
A kert érdekes dísze még a kakiszilva, különleges termése minden évben izgalomba hozza a kertben megforduló hobbi-botanikusokat. A mediterrán hatást erősítendő, három ciprus is került a kertbe, s egy cserszömörce bokor, ami feltűnő, bolyhos termésének köszönhetően, látványával minden várakozást felülmúlva uralja ma a kert keskeny nyugati részét.
A bejáró mellet a délszaki hatást fokozza még egy nagy yukkacsoport, ami minden évben fehér virágainak tömegével követeli magának a figyelmet június közepétől majd egy hónapon át.
Az előtérben a rózsák virágzására ráerősítve a virágágyakat a nagyon hálás, igénytelen, magról évről-évre felújuló kaliforniai mák színesíti, világító aranysárga és narancssárga virágaival igazán értékes színfoltja a színekben szegény júniusi kerteknek.
A szétszórtan elhelyezett nagyobb kaspókba leanderek és trombitavirágok kerültek, amik télen a kis télikertben pihenik ki a nyári közepén végzett fáradtságos virágözönt.
A főbejárat előtti magas téglafalra pergola került, amin ilyentájt kétféle klemátisz ontja a virágokat, megállásra késztetve minden vendéget, mielőtt a házba lépne.
A kert keskeny északi és keleti oldalán viszont egészen árnyékos körülmények uralkodnak, mivel ez a rész délelőtt a magas ház miatt van teljes takarásban, délután pedig a lemenő nap sugarait két nagy diófa fogja vissza. Az árnyékos viszonyokra még rá is erősítettünk egy az északnyugati sarokba ültetett hársfával, ami mára a diófákéhoz hasonló fokú árnyékos védelmet biztosít az itteni növényzetnek. Árnyékliliomok, hortenziák és azáleák alkotják a fő kiültetést, talajtakarónak pedig borostyánt alkalmaztunk.