Posted on

Naphegy, Tigris u. kertépítés

Budapesten, a Naphegyen található kert kivitelezése során a terep adottságaiból adódóan két teraszt alakítottunk ki. A felső teraszszint megtámasztására bazaltkocka támfalat építettünk. A kertben a telek méretéből adódóan fontos volt, hogy minél kevesebb anyagot használjunk, emiatt alkalmaztunk ugyancsak bazaltkockákat a két terepszintet összekötő lépcsőhöz és kerti úthoz. A bazaltkocka színéből és méretéből adódóan markáns megjelenésű, amit a támfal elé ültetett virágzó évelőkkel, alacsony termetű cserjékkel lágyítottunk. Ugyanebből a célból adódóan ívesebb vonalvezetésű ágyásokat terveztünk a kert széleire, ahová nagyobb arányban lomblevelű örökzöldeket ültettünk. A kert egyik hátsó sarkában, egy nagyobb fa árnyékában egy pihenő sarkot alakítottunk ki, mely a meleg, nyári napokon kellemes helyszínt biztosít a kikapcsolódáshoz. Ez a kertünk élő példája, hogy a rideg épített környezetünkön mennyit tud változtatni, javítani a megfelelően kiválasztott növény: a szomszédos telken található épület szürke falát vadszőlővel futattuk be, amely az év nagy részében takarást biztosít, valamint az ősszel bordóra színeződő lombszíne gyönyörű látványt nyújt az esős, hidegebb napokon is.

Tetszett Önnek a cikk? Ossza meg itt: