Posted on

Gardenshow 2016 – II.hely

2016-ban 4. alkalommal vettünk részt az év egyik legrangosabb kertészeti életmód kiállításán. A kiállítás ideje alatt virágzó magnólia már messziről felkeltette az emberek figyelmét, közelebb érve pedig az épp virágzó pink, lila és fehér kankalinokban gyönyörködhettek a látogatók. A növényágyások karakterét a gömb buxusok és korallberkenyék adták. A pergola és a bejárat között elhelyezett kanyargós többtörzsű, fává nyírt és nevelt babérmeggy szoborként ékesítette kertünket. A növényágyásokat lila díszpalával dobtuk fel. A pad mögötti és az íves támfal melletti ágyásokba dekorációs térelválasztó panelek kerültek.

A kékre festett íves támfal és a tároló ládának is használt ülőbox egyedi hangulatot kölcsönzött a “belső” térnek, akárcsak a (Cumaru) fa teraszburkolat, a térkő és a növények (pázsitviola fajok) találkozásának játéka. A meleg anyagok és színek kombinációja becsalogatta a látogatókat kertünkbe.

Fontos volt számunkra, hogy a víz is megjelenjen valamilyen formában, így egy vízzáró látszóbeton medencét is belekombináltunk a koncepcióba; a gyerekek legnagyobb örömére, akik szinte kivétel nélkül megpróbálták kihalászni a vízinövényeket.

Egyértelműen a cortenacélból készült levél lett standunk legkedveltebb eleme. Az egyedileg tervezett és gyártott dekorpanel térelválasztóként, és önálló kerti szoborként is funkcionálhat. A kiállításra készült prototípus a közeljövőben sorozatgyártásra is kerülhet, de egyéni igények kielégítésében is tudunk segíteni (egyedi minta, forma, funkció).

Ezúton szeretnénk megköszönni az összes támogatónknak, hogy termékeikkel, munkájukkal hozzájárultak a 2016-os Gardenexpon elért sikerünkhöz. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk meglévő és leendő partnereinktől, megrendelőinktől.

Külön köszönet a Piarista Szakiskola hallgatóinak és oktatójának, Bori Sanyinak, a famunkák elvégzéséért.

Támogatóink:

Növények:

  • Beretvás Kertészet
  • New Garden
  • Hungaroplant
  • Parkertech Kft.

Ácsmunka:

  • Piarisra Szakiskola, Göd

Kerti dekorációk, kiegészítők:

  • Intermas
  • Blomus

Festék:

  • Remmers

Dekorkavics:

  • DecoStones

Kerti bútor:

  • Tectona Grandis

Világítás:

  • Elter Kft.

Corten dekorlemez (levél):

  • Tekotech Kft.
Tetszett Önnek a cikk? Ossza meg itt: