Kategória: Közszféra
Március 20-a óta látogatható a szabadkígyósi Wenckheim-kastély

…és büszkén jelentjük, hogy a kastélykert a Kisvakondok keze munkáját dícséri! A park látványa lélegzetelállító: a főépület előtt formára nyírt bukszusokból és tiszafákból kialakított, barokkos vonalvezetésű franciakert szökőkúttal és a kastélyt körülölelő angolkert mesterséges tóval és hidakkal – mint a mesékben. Az impozáns, 25 hektáros park szabadon látogatható.


Az 1870-es években kialakított park tervezője ismeretlen, ám tudjuk, hogy az építtető Wenckheim Frigyes és Wenckheim Krisztina jó barátságban voltak a szarvasi gróf Bolza családdal, amelynek már akkor országos hírű parkja (ma: Szarvasi Arborétum, más néven: Pepi-kert) mintául szolgálhatott Ókígyóson is. Bolza József, vagy ahogy kortársai inkább emlegették, Pepi gróf, gyakori látogatója volt a Wenckheim-kastélynak. Igen valószínű, hogy a szarvasi „Pepi-kert” alkotóival élénk tapasztalat- és esetleg növénycsere folyhatott. A kastélyt a kor híres építésze, Ybl Miklós tervezte neoreneszánsz stílusban, így minden bizonnyal a park tervezője is a kerttervezés élvonalában dolgozó szakember lehetett.
forrás: index.hu; nof.hu; szabadkigyosikastely.hu
Megnyitotta kapuit az Autista Mintaház Budapesten

Több éves tervezés és munka, valamint számos kék szívű ember segítségének köszönhetően megnyitotta kapuit az Autista Mintaház – Diagnosztikai és Terápiás Centrum!
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány közös projektjében létrejött Mintaház az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek fejlesztését és családjaik hosszú távú támogatását szolgálja. A projekt mgvalósulását számos szakértő vállalkozás támogatta, köztük a Kisvakond-Park Kft. is. Cégünk biztosította a kerttervezést és a megvalósulásnál is ott leszünk!
Döbbenetes szám: minden 16. magyar család érintett az autizmusban. A diagnosztikai és terápiás centrum elsődleges feladata, hogy az autista spektrumon élő gyerekek és családjaik a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, a helyes diagnózistól egészen a terápiáig kísérve, támogatva őket. A központban tapasztalt szakértők bevonásával tartanak rendszeres fejlesztő foglalkozásokat – a hagyományos orvosi terápia mellett gyógypedagógia, zene- és fényterápia valamint játék is fontos szerepet kapott. Mindez az autista gyerekek egyedi igényeire szabva, ezzel segítve beilleszkedésüket az iskolai közösségekbe.
OMMRK extenzív zöldtető kivitelezés

Egy újabb kivitelezési projektünkkel szeretnénk elbüszkélkedni. A Kisvakond-Park Kft. végezte el a monumentális épület valamennyi zöldtetőjének kivitelezését. Intenzív és extenzív tetőket egyaránt építettünk.
A Liget Budapest projekt keretén belül megvalósult az Országos Múzeumi restaurálási és raktározási központ (OMMRK) kivitelezése.
A közel 37 000 négyzetméteres korszerű építményben raktárakat, restaurátor műhelyeket, kutatószobákat alakítottak ki és helyet kap a közép-európai művészettörténeti kutatóintézet és központ is.
Az extenzív zöldtetőre a speciálisan zöldtetőkre kifejlesztett GreenTech extenzív ültető közeget használtunk fel, és erre telepítettük a Sedum /varjúháj szőnyeget.
A Sedum /varjúháj szőnyeg nagyméretű extenzív felületek beültetésére alkalmas.
Az előtelepített Sedum növényeket műanyagháló és kókuszrost tartja össze, leszállítás után azonnal telepíthető. A telepítés feltétele a megfelelő extenzív rétegrend kialakítása (és min. 8 cm extenzív ültetőközeg vastagság), ahol a növény le tud gyökeresedni. Az extenzív zöldtetők kivitelezésénél nagyon fontos a megfelelő rétegrend alkalmazása és a megfelelő vízelvezetés biztosítása.
Algyő Szent Anna kikötő-VarioPark bútor

VarioPark látszóbeton parkbútorainkkal találkozhattok Algyőn, a Tisza partján a Szent Anna kikötőben.
A tavalyi évben adták át a Szent Anna kikötőt Algyőn. A kikötő parkjában 10 db VarioPark látszóbeton pad és 4 db ülőgomba lett kihelyezve. A látszóbeton padokat tartós egzóta fa ülőkével láttuk el, hogy még sokáig élvezhessék az kikötőbe látogatók a padok kényelmét.
Az ülőgombákra az algyői önkormányzat által tervezett logó került fel. VarioPark látszóbeton parkbútoraink rendkívül sokoldalúan variálhatóak. A látszóbeton padjainkat a három különféle padvég kialakításának köszönhetően rendkívül sok variáció szerint lehet elhelyezni.
A algyői szent Anna kikötő esetében domború-homorú vég-kialakítású padokat párosítottak össze az egyedi logózással ellátott VarioPark ülőgombával. Látszóbeton kültéri park bútoraink rendkívül tartósak és minimális karbantartást igényelnek. A látszóbeton nagy előnye, hogy az előre gyártott elemekből rövid kivitelezési határidővel, gyorsan megépíthetőek az esettek többségében száraz, „tiszta” szerelési munkával. Az egyes részelemek után gyárthatók és cserélhetők.
A VarioPark látszóbeton elemek tetszőlegesen színezhetőek, illetve tetszőleges színűre festhetőek. A natúr beton színen kívül a tört fehér, krémszínek mellett a szürke minden árnyalata előállítható egészen a sötét antracit, illetve fekete színekig.
Felületi díszítésének kizárólag a fantázia szab határt. Bármilyen minta, logó, reklámfelület, felirat kialakítható a látszóbetonon dombornyomott betűkkel és kőmosott technológiával egyaránt. A látszóbeton termékek az alábbi négy felületi kiképzéssel készülhetnek:
- Tökéletesen sima, natúr beton felület
- Texturált, nyomott minta (pl. szemcsés, rücskös, faerezetes) ennek kiképzése egyedi megegyezés alapján felárat jelent a sima natúr betonfelület árához képest.
- Dombornyomott mintájú (betűk, feliratok, egyszerűbb formák, logók készítésére alkalmas, pozitív vagy negatív minták egyaránt készíthetők) – egyedi árképzésű a sima natúr betonfelület árához képest
- Kőmosott minta (betonmatricázási technológiával előállított felület, bármilyen minta kialakítására alkalmas) egyedi megegyezés alapján felárat jelent a sima natúr betonfelület árához képest.
A kert- és parképítészeti felhasználás során a látszóbeton legnagyobb előnye bármilyen más anyaggal szemben, hogy széleskörű felhasználhatóságának köszönhetően a park összes épített „tartozéka” készülhet látszóbetonból, így igazán harmonikus, letisztult, egységes képet mutató kertek, parkok létesíthetők belőle.
Képek forrása: Algyő Nagyközség Önkormányzata
Biodom-extenzív zöldtető építés

A Fővárosi Állat-és Növénykert egy részén megvalósuló Biodom extenzív zöldtető építése!
A Vidámpark helyén épülő Biodom, megjelenésében és kivitelezésében is egyedülálló épületegyüttes. A hatalmas belmagasságú épületben 17000 m2 alapterületen egy szubtrópusi klímájú, állatokkal és növényekkel benépesített közösségi tér épül.
A Biodom tavalyi évben nemzetközi elismerést kapott, az építkezés mostmár nagyon látványos szakaszba érkezett.
Nagyon örülünk, hogy a Kisvakond-Park Kft. is részt vesz a zöldfelület kialakításának munkálataiban.
A Biodom területén található jegyárusító pavilon tetején elkezdtük az extenzív zöldtető kialakítását. Amint a képeken is látható a munkálatok még a kezdeti fázisban járnak. A pavilon extenzív zöldtetője mellett, cégünk csinálja a Biodom körül futó intenzív zöldtetők drénrétegének lerakását is.
OMMRK- intenzív zöldtető kivitelezés

Egy újabb kivitelezési projektünkkel szeretnénk elbüszkélkedni. A Kisvakond-Park Kft. végezte el a monumentális épület valamennyi zöldtetőjének kivitelezését. Intenzív és extenzív tetőket egyaránt építettünk.
A Liget Budapest projekt keretén belül megvalósult az Országos Múzeumi restaurálási és raktározási központ (OMMRK) kivitelezése.
A közel 37 000 négyzetméteres korszerű építményben raktárakat, restaurátor műhelyeket, kutatószobákat alakítottak ki és helyet kap a közép-európai művészettörténeti kutatóintézet és központ is. Érdemes megtekinteni az alábbi összefoglaló videót az épület több éves építési folyamatáról. A vieóért kattintson IDE!
Az intenzív zöldtetre a speciálisan zöldtetőkre kifejlesztett GreenTech intenzív ültető közegbe lettek az évelő növények beültetve. A zöldfelületekre egyedi tervezésű és gyártású szögletes Cubio látszóbeton padokat telepítettünk, amelyeket nagyon jól kiegészítenek a Cubio antracit színű fém planténerek.
Tésa, Faluközösségi Park – parképítés, játszótér építés

Boribon Óvoda- zöldtető építés

A Boribon óvoda esetében a Kisvakond-Park Kft. alakította ki az extenzív zöldtető alapját. Cégünk hordta fel és terítette szét az extenzív ültető közeget az óvoda zárófödémjén. A zöldtetők kialakításánál nagyon fontos a megfelelő termő közeg és rétegrend alkalmazása.
Zöldtető építéshez szükséges eszközökért és anyagokért keresse fel webshopunkat! Kattintson IDE!
Zeneakadémia – kertépítés, beltéri növénydekoráció

Corvin sétány II. – parképítés

Budapest szívében, a VII. kerületben megvalósult fejlesztés, az ún. Corvin Sétány világviszonylatban is egyedülálló fejlesztési koncepció eredménye. Teljes építészeti, infrastrukturális és kulturális átalakulás után Budapest egyik legelhanyagoltabb negyedéből, európai színvonalú, modern, mindennel felszerelt városközpont lett. A koncepció egyediségét több hazai és nemzetközi szakmai szervezet és médium is komoly elismeréssel jutalmazta.
A belvárosban élők gyakran hiányolják a zöld köztereket. A Corvin Sétány koncepcióját úgy alakítottuk ki, hogy a megújuló negyedben nagy legyen a zöld felületek aránya. A tájépítész által tervezett modern sétányon, a lakó és irodaházak belső kertjeiben hangulatos leülős helyek kínálnak lehetőséget a kikapcsolódásra.
A hosszan elnyúló sétányt háromszög alaprajzú ágyások kísérik. A modern, letisztult növényalkalmazás mellett a park fő látványelemét a nagyméretű, látszóbeton ülőkövek és ülőpadok képzik. A négyzetes, szabályos formákkal erős kontrasztot képeznek a nagyméretű „felnagyított kavics” ülőkő lágy ívű vonalai.
A sétányon burkolatba süllyesztett látványpárásítás is található, mely amellett, hogy jól néz ki, a nyári hőségben kellemes mikroklimatikus környezetet biztosít. (A látványpárásításról bővebben a TecnoCooling Kft. weboldalán tájékozódhat)