Kategória: Bevásárlóközpontok
Etele pláza zöldtető építés
Cégünk legfrissebben futó projektje, a most épülő Etele Pláza, ami az ország harmadik legnagyobb bevásárlóközpontja lesz. A BREEAM fenntarthatósági minősítést már a tervezési fázisban megkapta környezetbarát bevásárló- és szórakoztatóközpont.
A pláza Újbudán, Kelenföldön épül, a különleges alakzatú épületben 180 üzlethelyiség kap majd helyet. A tervek szerint a bevásárlóközpont 2021 harmadik negyedévében nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
Az épületóriás kivitelezése a világjárvány okozta helyzet ellenére is teljes kapacitással történik. Cégünk is a megfelelő járványügyi intézkedéseket betartva törtlenül halad a vállalt zöldfelület kialakítás munkálataival. Az építkezés első ütemében az intenzív zöldtetőkre feltermeltük a cégünk saját előállítású könnyített szerkezetű GreenTech intenzív ültetőközegét. A jelenleg futó második ütemben az említett zöldtetőkön megkezdődött a növények beültetése. A Food court és a Fitness Teraszon elkezdtük az egyedi kialakítású látszóbeton támfalak beállítását. Mindkét terasz esetében thermowood- és öntöttgumi burkolatok lesznek kialakítva.
A Zöldtetőkre és a teraszokra emelődaruk segítségével juttattjuk fel a földlabdás fákat és a dézsás növényeket.
A fenti munkálatok mellett a beruházó megrendelte cégünktől a földszinti térfelszín parkosítását is. A földszinten látszóbeton elemeket telepítünk majd és kiemelt ágyásokat alakítunk ki, némi zöldfelület rendezéssel és öntözőrendszer kialakítására is sor kerül majd.
Munkálatainkról folyamatosan posztolunk képeket Facebook oldalunkon. Kövessenek minket Facebookon és Instagramon is.
A látványfotók forrása: internet
Arena Plaza – parkfenntartás 6 éve
6 éve tarjuk karban az ARENA PLAZA parkját. Érdekes visszanézni milyen volt akkor, és milyen most a bevásárlóközpont környéke. Közel 2,5 hektár gyepfelületet és fél hektárnyi cserjét ápolunk rendszeresen. A növényzet egészségesen fejlődik, a gyep a rendszeres nyírást és műtrágyázást meghálálta. Te emlékszel még milyen volt?
LIDL Budapest, XVIII.ker. – parképítés, parkfenntartás
LIDL Dunaharaszti- parképítés, park karbantartás
AWA 2000 Kft., Budapest – parkosítás
Corvin Bevásárlóközpont – Budapest
A Corvin Plaza tetőteraszán hangulatos tetőteraszt keltettünk életre. A pihenőtereket szines növényágyások, és örökzöldek veszik körbe. De a Plaza beltéri növénydekorációját is különlegességekkel dobtuk fel. Iyenek a mega méretű virágcserepek, melyekbe fákat ültettünk.
Premier Outlet Center – növénypótlás, rézsűnövényesítés
A Premier Outlets Centerben legfőbb feladatunk a már parkosított területen egy hatalmas rézsű megkötése volt. Összesen 6000 db hamisciprus (x Cupressocyparis leylandii), madárbirs (Cotoneaster), örökzöld lonc (Lonicera pileata), kecskerágó (Euonymus) került beültetésre, már meglévő növények közé.
Nagy kihívást jelentett a meredek rézsűre történő ültetés, mivel napsütésnek és az uralkodó széljárásnak kitett területen a frissen beültetett növények locsolása különösen fontos, de a rézsűt tartó gabion támfal szerkezet miatt ez itt nem volt lehetséges. (A gabion támfal lényegében egy falazatlan kőfal, melyet erős rozsdamentes vas hálóból készített kubusok tartanak össze, így a falazat elemenként építhető össze. ) Ennek ellenére a jó minőségű növényállománynak köszönhetően sikerült mindössze kismértékű veszteséggel elvégezni az ültetést.
A hamisciprusok beültetése különösen gondos szerezést igényelt, mert a 125/150 –es méretű növényeket több fuvarral kellett a helyszínre szállítani, és a méretükből adódóan az ültetésük is nagy odafigyelést igényelt.
Összességében elmondható, hogy ez az összetett, kertészeti és környezetrendezési feladatokat teljesítettük, a meglévő növényzet besűrítése és a rézsűk megkötése a kihívások ellenére sikeres volt!
Domex áruház kertépítése
Decathlon Dunakeszi – park felújítás
A Dunakeszin található Decathlon áruház tekintélyes méretű, “lelakott” kertjét kellett újjávarázsolnunk 2007-ben. Egy ápolt gyep ma már nem létezhet automata öntözőrendszer nélkül, így elsőként ezt építettük ki, körben a burkolatok mentén. A meglévő padoknak kulturált megközelítési lehetőséget alakítottunk ki akácfa korongok segítségével, így elkerülhető a gyep kitaposása. A biztos és gyors eredmény érdekében a füvesítést gyepszőnyeggel végeztük, így egy-két hét után már birtokba is vehették a felújított zöldfelületet.