Posted on

Részt vettünk az Első Tavaszi Kalákán a Budai Arborétumban

Budai Arborétum
Március 22-én, pénteken egy csodálatos összefogásnak lehettünk szemtanúi: ahogy másik 300 önkéntes, mi is kint voltunk a Budai Arborétumban az Első Tavaszi Kalákán. Az arborétum jelenlegi növényanyaga csaknem 2000 fásszárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt foglal magában. A Kisvakond Zöldtetőépítő nem csak önkéntes munkával, hanem kéziszerszámokkal is hozzájárult a munkálatokhoz.
Köszönjük a szervezést, reméljük, legközelebb is részesei lehetünk ennek a felemelő élménynek!
Nézzétek meg ezt a kisfilmet, utána pedig látogassátok meg a Budai Arborétumot, megéri!

Videó forrása: Magyar Kertörökség Alapítvány

Posted on

HelloParks faültetés Kisvakondos közreműködéssel

Április 25-én délelőtt a HelloParks Páty területén a rossz idő ellenére lelkes önkéntesek gyűltek össze. A Futureal meghívására érkeztek, hogy a Kisvakondos kollégák szakértő felügyelete mellett fákat ültessenek az épülő pátyi logisztikai park területén.

Az ingatlanfejlesztő vállalat az új irodaházaiba költöző bérlők minden tizedik dolgozója után elültet egy fát a fenntarthatóság javítása érdekében. A Budapest ONE és Corvin Innovation Campus irodafejlesztések részeként a cég első ütemben összesen több mint 300 darab facsemetét helyez el Fóton és Pátyon környezetvédelmi programja keretében.  A két irodaházban összesen 10 000 ember is kényelmesen és hatékonyan dolgozhat, ennek köszönhetően akár 1000 fát is elültethet a Futureal a közeljövőben – Írja a portfolio.hu.

Pátyon összesen 210 facsemete kerül elültetésre, többségükben platán, juhar, gyertyán, kőris és hársfacsemeték, melyek fajtától függően 20-35 méter magasra nőnek majd.

Az önkéntesek munkáját cégünktől Oltványi Gábor és Kovács Márk kertész- és tájépítész mérnökök felügyelték, nyújtottak szakmai támogatást. Az önkéntesek elszántsága és tettrekészsége minden elismerést megérdemel, köszönjük a részvételüket! A növényültetési szakismereten kívül a Kisvakond Zöldtetőépítő Zrt. biztosította a facsemetéket és a farögzítéshez szükséges anyagokat (karó, elasztikus farögzítő szett és Lite-Soil háló), valamint a munkához szükséges szerszámokat.

 

forrás: futureal group, portfolio.hu,  HelloParks facebook oldal
Posted on

Az Életmérnökei kezdeményezés

Szeretnénk megosztani egy videót, melynek szellemiségét és megszületését egyaránt támogatta cégünk, a Kisvakond Zöldtetőépítő Zrt.

Az Életmérnökei a magyar tájépítészek, park- és kertépítők, fenntartók, dísznövénytermesztők, oktatók és hallgatók kampánya. Közös érdekünk egy szorosabb szakmai összefogás, melynek egyik célja az ágazatban tevékenykedők szélesebb körű társadalmi megbecsülése.

“Mérnökök vagyunk, kertészek vagyunk, alkotók vagyunk. Új ötletek gazdái vagyunk. A természetnek nemcsak szerelmesei, de értői, segítői és társai is vagyunk. Megzabolázzuk az esővizet, árnyékot teremtünk, zöldítünk. Életre keltjük a lakóhelyünk.”

“Megoldjuk, hogy a szép éljen és az élő szép legyen. Utcák, terek, városok formálói, zöld hálóval átfonói vagyunk.”

“A jövő képét formáljuk.”

“Számít, amit teszünk.”

Ez néhány gondolat, amit megnézve, meghallgatva, elolvasva biztos, hogy mindannyiunkat büszkeséggel tölt el, hogy ezt a hivatást választottuk. És talán segít jobb betekintést nyerni a háttér-folyamatokba azoknak is, akik szerint “csak” kertészek vagyunk. A tervezés jóval több, mint néhány skicc. Egy látványterv mögött temérdek engedélyezési és koncepcióterv lapul, míg a részletes kiviteli tervig eljutunk. Arról nem is beszélve, hogy az elképzelést, ami a tervezőasztalon megszületik, csak szakemberek tudják életre kelteni. Egy laikusnak látványterv kell, hogy egyáltalán el tudja képzelni, hogy lesz abból kert 🙂

Az Életmérnökei kampány fő céljai:

  • szélesebb szakmai összefogás és együttműködés
  • közös ágazati stratégia, mely reflektál a jelenkor ökológiai kihívásaira
  • a zöld szakma társadalmi rangjának felemelése, a jövedelmezőség javítása
  • a jövő nemzedékei számára vonzóvá tenni a zöldfelület-gazdálkodást

Az Életmérnökei kampány gondolata a Kertész Unió Zrt. szellemi műhelyében született.

További részletek: https://www.kerteszunio.hu/az-elet-mernokei/

Posted on

MyForest közösségi erdők – támosgasd velünk!

2023 első oklevelei a myforest-től

Idén minden új kerttervezési megrendelés vagy meghosszabbított éves kertfenntartási szerződés esetén 2 db fa ültetését adományozzuk a myForest-en keresztül a szerződő nevében! 

Két évvel ezelőtt találkoztunk először a MyForest kezdeményezéssel és rögtön a szívünkbe zártuk az alapítvány munkáját. Céljuk a Földön lévő fák számának megduplázása, a globális felmelegedés megfékezésének érdekében.

A fák egyik legfontosabb szerepe, hogy megkössék a levegőben található széndioxidot és abból oxigént termeljenek. Mivel az erdőállomány az utóbbi 200 évben nagyjából az egyharmadára zsugorodott, óriási a felelősségünk, hogy napjaink ipari civilizációjának terhelő mellékhatásait csökkentsük. A MyForest erdősítési projektjeiben már több mint 200.000 db facsemetét ültettek el civilek és cégek felajánlásaiból!

Ez a nagyon látványos videó szemlélteti az erdők klímaváltzás elleni harcát: https://fb.watch/hpCIFfT3Gb/

A Kisvakond-Park Kft. 2020. karácsonyán kiemelt partnereit ajándékozta meg fejenként 2 db fával, így összesen 100 fa ültetését finanszíroztuk.

Idén pedig minden új kerttervezési megrendelés vagy meghosszabbított éves kertfenntartási szerződés esetén 2 db fa ültetését adományozzuk a szerződő nevében! Amennyiben a megrendelő további fák ültetését is finanszírozza, a Kisvakond Zöldtetőépítő Zrt. is felajánlja ugyanazt az összeget a fásításra!

Akik már csatlakoztak a kezdeményezéshez és a Kisvakond Zöldtetőépítő Zrt. közvetítésével két fa büszke örökbefogadói lettek:

  • H2 Hotel Budapest
  • DC Offices Irodaház 
  • Generali Székház, Teréz krt.
  • Generali Székház, Váci út
  • CBA Újhegy bevásárlóközpont
  • Budapest One Irodaház
  • OTP Prime – Corvin V. Irodaház
  • Dorottya Udvar
  • Office Garden Irodaház
  • Campona Bevásárlóközpont
  • Szervita Square Irodaház
  • Vision Towers Irodaház
  • Office Garden II. Irodaház

Ha te is támogatnád az erdősítési projektet, keresd fel a myforest.hu oldalát vagy most rendelj tőlünk kerttervezést!

 

Posted on

Fákat ajándékoztunk Gödnek, a Kisvakond-iroda városának

Áprilisban 22 db bugás csörgőfát adtunk cégünk főhadiszállásának városába, Gödre.

A bugás csörgőfa (Koelreuteria paniculata) Kelet-Ázsiából származik, kompakt mérete és mutatós külseje miatt előszeretettel ültetik parkokba, utcákra. Nevét a hólyagosan felfújt, papírszerű terméseiről kapta, melyek rázásra csörgő hangot adnak ki. Kora nyáron virágzik, sárga színű, csillag formájú virágai igen feltűnőek. Koronája metszés nélkül is gömbformát vesz fel.

A fákat Gödön, a Nemeskéri-Kiss Miklós úton ültették el a Településellátó Szervezet emberei a főkertész irányításával. A napokban ellenőriztük és mind szépen meg is eredt. Vigyázzunk rájuk, gondozzuk őket, hogy enyhítsék a Samsung gyár látványát a Nemeskéri út felől!

Posted on

Megnyitotta kapuit az Autista Mintaház Budapesten

Több éves tervezés és munka, valamint számos kék szívű ember segítségének köszönhetően megnyitotta kapuit az Autista Mintaház – Diagnosztikai és Terápiás Centrum! 💙

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány közös projektjében létrejött Mintaház az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek fejlesztését és családjaik hosszú távú támogatását szolgálja. A projekt megvalósulását számos szakértő vállalkozás támogatta, köztük a Kisvakond-Park Kft. is. Cégünk biztosította a kerttervezést és a megvalósulásnál is ott leszünk!

Döbbenetes szám: minden 16. magyar család érintett az autizmusban. A diagnosztikai és terápiás centrum elsődleges feladata, hogy az autista spektrumon élő gyerekek és családjaik a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, a helyes diagnózistól egészen a terápiáig kísérve, támogatva őket. A központban tapasztalt szakértők bevonásával tartanak rendszeres fejlesztő foglalkozásokat – a hagyományos orvosi terápia mellett gyógypedagógia, zene- és fényterápia valamint játék is fontos szerepet kapott. Mindez az autista gyerekek egyedi igényeire szabva, ezzel segítve beilleszkedésüket az iskolai közösségekbe.

Posted on

“Erdőt. Bolygót. Együtt.”

Igyekszünk környezettudatosan élni és dolgozni, és most találtunk egy kezdeményezést, ahol a globális felmelegedés ellen látványosan tudunk együtt harcolni! Ez pedig a MyForest – Közösségi Erdők Alapítvány, aminek keretében eddig már több, mint 65.000 darab fát ültettek el Magyarországon és a mostani projekt újabb 20.000 darab fa telepítését tűzte ki célul. A Kisvakond csapata az erdősítéshez ügyfelei karácsonyi ajándékaként 100 fával járult hozzá.

 Az erdők a levegőben található – felmelegedést okozó – széndioxidot megkötik és felszívják. Az iparosodás következtében az elmúlt 200 évben a faállomány a harmadára csökkent, a károsanyag kibocsátás viszont a többszörösére nőtt. Ha a Föld minden lakosa 200 db fát ültetne, megduplázhatnánk a jelenlegi erdők méretét – és ez még mindig nem érné el az ipari társadalom előtti fák mennyiségét. A MyForest csapata azon túl, hogy összefogja az adományozókat és megszervezi a munkát, további 10 évig gondozza az ültetett erdőket. Csatlakozni cégként és magánszemélyként egyaránt lehetséges, de várnak földterület felajánlásokat is. Ha érdekelnek a további részletek, keresd fel a www.myforest.hu oldalát!  “A fák védenek minket, ezért mi védjük a fákat! – myForest”

Posted on

Művészetek Völgye-mini kertek

A Magyar Tájépítészek Szövetsége (MTSZ) ebben az évben is kitelepült a Művészetek Völgye Fesztiválra.

Idén mi is hozzájárultunk egy, a fesztiválon megrendezett programhoz. A Kisvakond-Park Kft. 6 m2 Sedum szőnyeget ajánlott fel a Szövetség részére, amelyből a fesztiválra látogatók mini kerteket komponálhattak. A szövetség facebook oldalán megtalálhatóak a legszebb alkotásokról készült képek!

Posted on

Madárbarát kertprogram

A Kisvakond-Park Kft. együttműködő partnere a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madárbarát kert programjának. Magyarországon elsőként a Kisvakond kerttervező és kertépítő csapata kapcsolódott be kerttervező és kertépítő cégként az MME Madárbarát kert programjához. Közösen, együttműködve szeretnénk felhívni a figyelmet a mindennapi madárvédelem lehetőségeire, fontosságára, előnyeire és szépségére.

MME Madárbarát Kert Program

A Kisvakond-Park Kft. kertépítő, kertfenntartó csapata elkötelezett a környezetvédelem, a természetvédelem, és az élhetőbb környezet iránt. Fontosnak tartjuk egy-egy kert kialakításánál, hogy a természetes élőhelyek a legkevésbé sérüljenek, az új kertben ne csak a növények, de a hozzájuk kötődő állatvilág, mint madarak, sün, mókus, stb. is otthonra leljenek. E célból támogatjuk a kertépítés, parképítés során mi is az MME Madárbarát kert programjának filozófiáját, s velük együttműködve állítottunk össze útmutatót saját madárbarát kert kialakításához.

Az MME Madárbarát kert programja jelenleg öt tevékenyégi körben kínál együttműködési lehetőséget: a Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprogramja.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itató, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és kiskert tulajdonosokat a kártevők távoltartásában segítik a madarak.

Bárki bekapcsolódhat a Madárbarát kert programba
A napi madárvédelem alapját a Madárbarát kert program gyakorlatközpontú tevékenységei képezik az odúk és itatók kihelyezésével, a téli madáretetéssel. Az egész évben, gyakorlatilag bárhol, még a nagyvárosok épület rengetegében is végezhető madárvédelem.

Elismerő cím és tábla

Az Madárbarát kertet elismerő cím és tábla megszerzéséről az MME honlapján olvashat itt, vagy mi segítünk Önnek, klikkeljen ide!