Posted on

GINOP pályázati támogatás

Kapacitásbővítő eszközberuházási pályázaton támogatást nyertünk.

Kedvezményezett neve: Kisvakond-Park Kft

Projekt címe: Kapacitásbővítés eszközbeszerzéssel

Projekt azonosító száma: GINOP-1.2.3-8-3-4-16-2017-01020

Támogatás összege: 5.836.642 Ft

Támogatás mértéke: 30 %

Projekt bemutatása
Vállalkozásunk 2017-ben pályázatot nyújtott be a GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívásra kertépítő és zöldfelületkezelő tevékenységünk kapacitásának bővítésére.

A beruházás során 1 db LiuGong CPCD20 dízel üzemű targonca és 1 db LiuGong CLG 385 B csúszó kormányzású rakodógép került beszerzésre

A beruházás megvalósulásával nő vállalkozásunk piaci pozíciója és versenyképessége.

Projekt fizikai befejezése: 2020.07.21.

Posted on

2020. II. negyedév kiemelt dolgozója

2020. II. negyedévének kiemelt dolgozója: TÓTH LÁSZLÓ! Gratulálunk!

Kevés olyan embert ismerünk, akinek az idegeit nem viseli meg a hideg, a hőség, az egész nap folyamatosan szemerkélő eső …

– vagy ha meg is viseli, ez a hozzáállásán, kedvén mit sem változtat. Tóth László ilyen ember: nem keseredik el, nem zúgolódik és soha nem elégedetlen. Ez emberi nagyság! Elfogadja amilyen feladatot kap, legjobb tudása szerint igyekszik elvégezni és minden helyzetben tisztességesen helyt áll.
Ha egész nap vödröt kell húzni a 17. emeletre, azt ugyanolyan becsülettel végzi, mintha ideiglenes raktárosnak nevezik ki.

Gratulálok Laci, hogy a 2020. 2. negyedév kiemelt dolgozója címet kiérdemelted az építésvezetőség egyöntetű szavazata alapján! Kívánom, hogy maradj meg mindig ilyen békességben, nyugalomban; álmodban is mosollyal az arcodon a hazafelé utakon!

Posted on

Greentech horganyzott acél ágyásszegély

Ha kerti szegélyt keres, nálunk jó helyen jár!

A saját gyártású GreenTech horganyzott acél ágyásszegélyünk rendkívül tartós és esztétikus kerti szegély.

Kiváló minőségű, GreenTech horganyzott acélszegély, mely speciális kialakításának köszönhetően alkalmas gyepfelület határolására, elválasztja a kavicssávokat, vagy mulcsozott felületeket.

Mérete: 2 mm látszóél x 170 mm magasság x 1440 mm hosszúság

Egy darab 144 cm hosszú, ilyen egységekben rendelhető.

A 2 mm vastag látszóéllel elegáns, szinte láthatatlant elválasztást biztosít a fűfelület és növényágyások között, anyagvastagsága 1 mm. A fémszegély a könnyítések kivágásával egyszerűen hajlítható így a precíz, szabályos geometriai alakzatok egyszerűen megvalósíthatók. A szegélybe gyárilag előkészített furatok segítik a leszúró tüskék stabil elhelyezését.

Súlya: 2,5 kg/db

Vásárlásért kattintson a webshopunkra >>

Posted on

Zöldre váltottunk-éljen a napenergia

Nem csak a projektjeink kapcsán törekszünk a “zöldítésre”, hanem cégen belül is. Megtettük az első és nagyon fontos lépést:  a Kisvakond-Park Kft. irodájának elektromos áram szükségletét 2020. július 9-i kezdettel ezen túl napenergiából nyerjük.

A gödi irodánk tetőjére kihelyezett napkollektor panelek mellett, saját elektromos autótöltő egység is lesz a telephelyen, majd a következő lépés elektromos céges autó beszerzése lesz.

Posted on

2020. év Első negyedév kiemelt dolgozója

Elérkezett az idő, hogy bemutassuk a 2020-as év első negyedévének kiemelkedő dolgozóját!

A Kisvakond-Park Kft. építési üzletágában az elmúlt évtizedben mindig is a legmeghatározóbb munkabírású és leginkább elszánt munkatársak közé tartozott. A teljesítményére soha nem volt panasz, az alvállalkozók félik a nevét, ha vele kell dolgozniuk, de a félelem mellé tisztelettel adóznak, hogy ebben a korban egy férfi ilyen erővel, elszántsággal tud dolgozni. Munkája mindenkinek megidézi a régi földműveléssel töltött évszázadokból bennünk élő elképzelést: a szántóvető emberét, aki keze munkájával, arca verejtékével teremti meg családja mindennapi megélhetését nem kímélve önmegát. Panaszt nem hallunk tőle, de kedves érdeklődést a családunk hogyléte felől biztosan. Ebédidőben biztos lehet az ember, hogy ha mellé telepszik jut neki egy szelet bicskával kanyarított otthoni szalonna, karéj kenyér, jóféle gyümölcs vagy zöldség a varsányi kertjéből.

Hálás vagyok, hogy ismerhetem, örülök, hogy hosszú évek óta számíthatok Rá! A negyedév dolgozója cím nem egy kiemelkedő egyszeri teljesítménynek szól, hanem a kitartó odaszánásnak! Köszönöm Ispán Laci bácsi, Isten tartson meg sokáig!

Posted on

Az év dolgozója a 2019-es évben!

Nagy szeretettel bemutatjuk a 2019-es évben azt a kollégánkat, aki kiérdemelte az  év dolgozója címet!

Év dolgozója címet ebben a pozícióban még sosem kapott senki ezelőtt, pedig a címet több mint 12 éve vezettük be, és abban az időben még csak 10-15 fős vállalkozás volt a Kisvakond-park Kft.
Havasi Dávid 2017. év végén vette át a kivitelezési részleg irányítást. Fő-építésvezetőként minden projektet ismernie kell, tudnia, melyik folyamat következik holnap és a jövő héten, hogyan lehet az erőforrásainkat (munkavállalók, munkagépek, személyszállító eszközök, alvállalkozói kapacitás, bérgépek) csoportosítani, át kell látnia az összes tehergépjármű mozgását. Természetesen nem csak átlátnia kell, hanem megszervezni az optimális elosztást, előre gondolkodni, hogy a munkaterületeken ne legyen leállás anyag- vagy eszközhiány miatt! Csak ezeket a sorokat leírni, összerendezni, megfogalmazni nem volt egyszerű dolog, minden nap szembenézni vele embert-próbáló feladat lehet.
A munkakör különleges nehézsége, hogy az emberek nem gépek. Érzéseik vannak, lehetnek jó vagy rossz passzban, hangulatukat befolyásolja az időjárás, az otthoni dolgok és a munkatársi közösség. Dávidnak meglátásom szerint ebben van különleges tehetsége: összeszervezni embereket csapatokká, megtalálni a megfelelő hangot a nagyhangúval, az elégedetlenkedővel vagy az elkeseredettel. Megtalálja, hogy kit mivel lehet motiválni vagy egyszerűen jó kedvre deríteni. Úgy tudja megőrizni tekintélyét, hogy közben barát marad.

Az egész építő csapat nevében köszönöm Dávid a munkádat és az elért eredményeket. A 2019-es év egyedülálló év volt a cég és ezen belül a kivitelezési részleg életében. Soha ezelőtt nem végeztünk el ilyen volumenű munkát, amelyekből több merőben új volt az életünkben. Kívánom, hogy maradj meg emberileg és munkád terén is a megkezdett úton, és meglátjuk, együtt még mik jöhetnek össze!

Posted on

GreenTech Sedum szőnyeg alkalmazási területei

Mi a Sedum paplan/ varjúháj szőnyeg, és hol alkalmazzuk?

 A Sedum paplan /varjúháj szőnyeg nagyméretű extenzív felületek beültetésére alkalmas.

Az előtelepített Sedum növényeket műanyagháló és kókuszrost tartja össze, így elegendő egy vékony földréteg, melybe a növény le tud gyökeresedni.

 Hol lehet a Sedum szőnyeget alkalmazni?

  • extenzív fenntartású zöld tetőkön,
  • öntözetlen, nyíratlan felületeken,
  • rézsűkön.

Könnyen és gyorsan telepíthető, egyszerre sűrű zöldfelületet ad és rögtön a kész tetőkert előnyeivel szolgál.

A helyszínre tekercselt állapotban vagy nagy méretű táblákban, sérülésmentesen szállítható.

  • egy tekercs szőnyeg kb 2,5 M2
  • 5 db táblás sedum szőnyeg 1 m2 (1 tábla 56*36 cm)

Látogasson el webshopunkba, katt ide!

Posted on

GreenTech angolgyep prémium műfű-magán teraszon

Előtte-Utána fotón szeretnénk bemutatni az angolgyep prémium műfűvet!

Nem szereti a teraszát, mert túl kicsi és ötlete sincs hogyan lehetne feldobni? Nem is gondolja milyen hangulatossá teheti akár a legkisebb teraszt is, csak az angol gyep Prémium műfű kell és egy-két kényelmes és jó pofa kiegészítő!

Prémium kategóriás 40 mm szálhosszúságú műfüvünk kiváló választás bármilyen teraszra . Nagyon jól fel lehet dobni vele bármilyen teraszt. A műfű lerakása nagyon egyszerű, betonra és csempére a méretre vágást követően műfű ragasztóval kell a terasz burkolatához rögzíteni. Az angol gyep prémium műfű UV álló, és tűzálló, ólom és kadmium mentes.  Megjelenése teljesen élethű, tapintása puha.

Ne féljen belevágni , és újítsa meg teraszát! Hozza el a mindig zöld gyep érzését teraszára, varázsolja egy olyan hellyé ahová bármikor szívesen ül ki, egy reggeli kávéra vagy teára, vagy hívja át barátait egy hangulatos teraszos kiülős beszélgetésre.

Az angol gyep prémium műfüvünket webshopunkból bármikor megvásárolhatja, állandó raktárkészlettel rendelkezünk! Részletes infókért, rendelésért kattintson ide!

Posted on

Saját gyártású termékeink új néven: GreenTech

Saját gyártású termékinket GreenTech márkanéven forgalmazzuk tovább! Keressék termékeinket GreenTech néven!

Ismerjék meg cégünk saját gyártású termékinek új nevét és logóját!

Szerettük volna, ha termékeink kapnak egy arculatot és egy frappáns jól megnevezhető nevet. Reméljük, hogy az általunk gyártott és forgalmazott kertépítészeti termékeink iránti érdeklődés továbbra is töretlen lesz, sőt így könnyebben beazonosíthatóak lesznek!

Webshopunkban keressék GreenTech termékeinket:

GreenTech acél fűszegély

GreenTech alumínium kavicsléc

GreenTech intenzív közeg ömlesztett kiszerelésben

GreenTech intenzív közeg zsákos kiszerelésben

GreenTech extenzív közeg ömlesztett  kiszerelésben

GreenTech extenzív közeg zsákos kiszerelésben

GreenTech prémium angol gyep műpázsit 40 mm

 

Posted on

HVG & Céginformáció.hu bronz tanúsítvány

Cégünk kiérdemelte a HVG és Céginformáció.hu által létrehozott  “Ajánlott cég” tanúsítvány bronz kategóriáját.

Mi ez a tanusítvány pontosan?

A HVG és a Céginformáció.hu felállított egy olyan követelményrendszert, ami alapján üzletkötésre ajánlottnak tekinthet egy adott céget. Amelyik cég ezeknek a feltételeknek megfelel, annál megjelenik az “ajánlott cég” logo a ceginformacio.hu adatlapján

Mikor kapják meg a cégek a tanusítványt?

Amennyiben az elmúlt 3 évben a cég kapcsán nem jelent meg valamilyen negatív adat a cégközlönyben vagy NAV oldalán, a tanúsítvány látható a cég adatlapján.

Min alapul az ajánlott cég bronz tanúsítvány feltételeinek a kiválasztása?:

A Céginformáció.hu Kft több évtizede foglalkozik cégminősítéssel, ahol a cégek fizetésképtelenségének valószínűségét próbálják előrejelezni. Ehhez számos adat áll a rendelkezésükre, mint például cégadatok, pénzügyi adatok, negatív/pozitív események. Többváltozós statisztikai módszerek segítségével vizsgálják az adatbázist és keresik azokat a tényezőket, amik abban játszanak szerepet, hogy egy cég csődeljárás vagy felszámolási eljárás alá kerül.

A bronz tanúsítvánnyal rendelkező cégek esetében tehát a bedőlés valószínűsége lényegesen alacsonyabb, mint az azzal nem rendelkező cégeknél.

Részletesebben itt olvashat a tanusítványról: Ceginformáció megbizhatósági tanusitvány